Atlantisz, az elsüllyedt világrész: az író gyermekkora, fiatalkora és férfikora. S mintha roppant víztömegek alól koldulnának föl ennek a tengermélyi birodalomnak a harangjai, zengene a híradás, az első személyben írott vallomás évszázadunk első feléről, 1907-től 1945-ig. Vagyishogy voltaképpen a múlt század utolsó negyedétől napjainkig, hiszen a jó visszaemlékezés szól még a nagyapák nemzedékéről is, újra meg újra beszél a jelenről, és ezekhez viszonyítja a köztes időt. A szerző emlékezete kimeríthetetlenül gazdag, elbeszélő művészete pedig varázslatos: csak azt írja, amit ő maga meg a rokonsága megélt, ebből azonban kikerekedik a magyar történelem egyik sorsdöntő időszaka, sok minden, amiről a mai fiatalabb nemzedékek ilyen fokon és ilyen formában nem tudhatnak. Minden sora érdekes, nemcsak az akkori magyar könyvkiadásról és zenei életről festett körkép, hanem a történelmi eseményekről, az első világháborúról, 1919-ről, a Horthy-korszakról és a második világháborúról adott élménybeszámoló is. |