Részlet:Ezerkilencszázhúsz szeptemberében területünk tanfelügyelője magához hivatott és így szólt:
— Hallom, öregem, mérgelődsz ránk erősen, merthogy azt a ... hogy is híják... gazdasági hivatalt adták neked iskolának ...
— Már hogyisne mérgelődnék? Ez enyhe kifejezés. Dühöngök! Micsoda iskola lesz abból? Telefüstölték, bepiszkították... Hát való az iskolának?
— Persze... Nem is volna rossz te szerinted egy szép új épület, benne vadonatúj padok, neked meg csak tanítani kelljen. Az könnyű. De nem az új épület a fontos — nekünk barátom, új embert kell nevelnünk. Csakhogy ti pedagógusok minden kákán csomót kerestek: hol az épület rossz, hol az asztalok nem megfelelők. Tudod mi hiányzik belőletek? Az a bizonyos ... hogy is mondjam, az a forradalmi tűz, érted? Kilóg az ingetek a nadrágból.
— Nekem véletlenül nem lóg ki.
— Na mondjuk, neked nem. De a többi! A fene az intelligens bőrükbe ! ... Pedig most éppen valami nagy dolgon töröm a fejem: itt van ez a sereg ágrólszakadt kölyök — az utcán lábatlankodnak, de meg lakásokba is be-besurrannak. Úgy értesültem, hogy ez tirátok, tanerőkre tartoznék... mi?
— Hogy érti?
— Hát izé, no: akinek csak említem, az mind kézzel-lábbal ellenkezik, mert hogy hát azok a kölykök: gyilkos népség. Persze, kényelmesebb könyvek közt üldögélni... Szemüveget felbiggyeszteni...
— Nézzék, hát már a szemüveg is baj? — és elnevettem magam.... |
